A képzés célja kiegészítő tudást nyújtani a 20. század eleji magyar irodalom történetéhez; illetve azon belül a Nyugat folyóirat működésének bemutatása a korszak kultúrtörténeti, irodalompolitikai, sajtó- és eszmetörténeti vonatkozásaival együtt.

A képzés célja kiegészítő tudást nyújtani a 20. század eleji magyar irodalom történetéhez; illetve azon belül a Nyugat folyóirat működésének bemutatása a korszak kultúrtörténeti, irodalompolitikai, sajtó- és eszmetörténeti vonatkozásaival együtt. A jelentősebb szerzők közül Csáth Géza és Kosztolányi Dezső alakját emeljük ki; az ő életrajzi mozzanataiknak, valamint kettejük kapcsolatának alaposabb bemutatásával zárjuk a képzést.
A képzés szervezője a Humántudományi Kar – Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet: https://manyi.htk.uni-pannon.hu/oktatas/felnottkepzes
Ismeretek a Nyugat folyóirat és korszakának kultúrtörténete köréből, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza munkásságáról.
A magyar irodalom és 20. század eleji történelem iránt érdeklődő nagyközönség; magyar és történelem szakos tanárok; újságírók, szerkesztők; bölcsészek.
Nem szükséges előzetes képzettség.
Egy nap (7 óra)
A képzésben résztvevő adataival kérjük kitölteni.
Mikrotanúsítványt adó képzés, melynek sikeres elvégzése esetén az Egyetem a résztvevő számára mikrotanúsítványt állít ki az elektronikus tanulmányi rendszerben. A…
Egyalkalmas rövid képzés AI nyelvi modellek hasznosítására az irodai munka során, gyakorlati példákkal.